2013. november 10., vasárnap

2.fejezet - Miss Moodbreaker

Sziasztok! Remélem emlékeztek még rám. Hát, mit ne mondjak jó pár hónap eltelt az előző rész kirakása óta, és ezt őszintén sajnálom. Maradjon magánügy, hogy miért késett ennyit a rész, mert nem szeretnék magyarázkodni.
Rövid lett, unalmas, tudom, sajnálom. Próbálom minél hamarabb hozni a következő részt, és ígérem, hogy nem lesz ilyen lapos már, mint ez.
Ja, és még valami; Nagyon köszönöm a sok kommentet meg feliratkozókat. Remélem ezután is olvasni fogtok!



 - Sziasztok! - támaszkodott hátulról a padnak Jay, mire összerezzentem. - Látom megismerkedtetek. - mondta, majd megkerülte a padot és adott Allyson szájára egy rövid puszit.
 - Igen. - mosolyogtam. - Körbevezetett, meg beszélgettünk. - néztem a mellettem ülő lányra. - De én most visszamegyek a szobámba, hátha Dee megbékélt már. - sóhajtottam, majd felálltam és elköszöntem tőlük. Bementem a kártyámmal a kettes épületbe, és lifttel fel a harmadikra. A folyosón könnyen megtaláltam a tizenkettest, de mikor beléptem meglepő látvány fogadott. 
Az újdonsült szobatársam éppen Louis-val falták egymást az ágyon. Mikor meghallották, hogy beléptem, egyből szétrebbentek és felém néztek.
 - Komolyan nem értem mi folyik itt. Körülbelül két perccel utánad jöttem be, ami azt jelenti, hogy körülbelül két perce lehetsz itt, és ennyi idő alatt sikerült ledöntened azt a csajt, aki megállapításom szerint rohadtul nem bír téged. - elemeztem a jelenlegi helyzetet.
 - Egyszerűen ellenállhatatlan vagyok. - túrt a hajába egy önelégült vigyorral.
 - Inkább szánalmas. - javítottam ki.
 - Lépek csajok. Miss Hangulatromboló miatt már nincs kedvem itt lógni. - állt fel Louis az ágyról, majd becsatolta az övét, és kiment. Dee meg sem szólalt, csak hatalmas szemeit kifejezéstelenül rám meresztette, majd végigdőlt az ágyon. Leültem a saját ágyamra és felhúzott lábakkal a falnak dőltem. Hosszú csend következett.
 - Nem bírsz engem, igaz? - kérdeztem. Nem szólt semmit, majd hosszú másodpercek múlva végre felült.
 - Louis egy köcsög. Vagy százszor a földbe tiport és darabokra törte a szívem. A háta mögött gyűlölöm őt, de ha ott áll előttem, képtelen vagyok neki ellenállni. Ha nincs jobb dolga, és nincs kéznél valami hülye liba, akkor általában hozzám jön kiélni a vágyait. Hihetetlen, hogy mindig bedőlök neki. - karjával takarta a szemeit, miközben ismét hanyatt feküdt. Nem tudtam mit mondjak. Szerettem volna tanácsot adni, de nem tudtam mit mondhatnék. - Azok a szemek... Lehetetlen nekik ellenállni... - áradozott.
 - Ne nézz bele. - motyogtam, mire kérdő arccal felém nézett. - Ne nézz a szemeibe. Ne nézz az arcába. Ne gondolj rá, csak egyszerűen... fordíts neki hátat. - miután nem válaszolt előre hajoltam, hogy rá tudjak nézni. -  Dee, nézd! Alig egy napja ismerlek, de tudom, hogy több vagy te egy mihaszna szajhánál, akit egy srác csak úgy kihasználhat. Neked egy olyan srác kell, aki megbecsül téged, és nem egy ilyen kis senki. - mondtam. A szemembe nézett, majd felült az ágyon. - Jobbat érdemelsz. - tettem hozzá, halvány mosollyal.


 Másnap reggel arra keltem, hogy a telefonom össze-vissza rezeg és zenél az éjjeliszekrényemen. Az ismerős dallamtól rossz érzés töltött el, és eltorzult az arcom. Utálom ezt a zenét. Évek óta ez az ébresztő hangom, és egyszerűen megutáltam, de nem szándékozom átállítani, hiszen másra meg képtelen vagyok felkelni.
 - Úristen, mi ez a szar? - morogta Dee, miközben az arcába nyomta a párnát.
 - Az ébresztőm. - jelentettem ki.
 - Ilyenkor? Basszus reggel hatkor? - nézte meg a telefonján az időt - És különben is, ha te már ma suliba akarsz menni, akkor az a kolesszal szemben van. Fél perc alatt érsz oda.
 - Ezt, hogy érted? Nem jössz suliba? - nevettem fel.
 - Első nap? Ilyenkor még nincs semmi, amiről lemaradnék. - legyintett, majd visszadőlt az ágyba.
 - Én viszont nem akarok rögtön az első nap lógni, szóval most elkezdek készülni. - kimásztam az ágyból és beletúrtam a kócos hajamba.
 - Ahogy érzed. - mormogta rekedt hangom a -mint kiderült - lusta szobatársam. Felcopfoztam a hajam, előszedtem a neszesszerem, és kiléptem az ajtón. Kishíjján nekimentem Jaynek, aki éppen a folyosón loholt végig. Nem bírtam figyelmen kívül hagyni fedetlen felső testét, ugyanis csak egy szürke maci nacit viselt, ami a bokájánál be volt húzva. A haja szanaszét állt és kómás fejjel nézett, rám. Beletelt néhány másodpercbe mire leesett neki, hogy kinek ment neki.
 - Hát te ilyen korán? - kérdezte reggeli rekedt hangon, mire nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel.
 - Ilyenkor szoktam kelni suliidőben. Miért nem az egyesben vagy? - húztam fel a szemöldököm.
 - Louis... - forgatta a szemét. - Tegnap buliba volt, és természetesen hazahordott valami ribit.
 - Oh... - lesütöttem a szemem és azon agyaltam, hogy milyen rémes lehet egy ilyen szobatársat elviselni.
 - Úgyhogy Allynél aludtam. Viszont most lépek, majd a suliban összefutunk. - mondta, majd ment tovább a folyosón, és beszállt a liftbe. Egy percre elgondolkoztam, hogy most így fog végigmenni a fél koleszon, majd felkuncogtam és elindultam valamerre a folyosón, annak reményében, hogy megtalálom, a női fürdőt. Már az ajtó előtt hangos nevetgélések, és vízcsobogás hallatszott. Kicsit megtorpantam. Lejátszódott a fejemben, ahogyan belépek, és mindannyian elhallgatnak, majd felém néznek, engem meg elönt az az idegesítő érzés, amikor legszívesebben láthatatlan lennék. Összeszedtem magam, és beléptem. A csapoknál éppen két lány mosta a fogát. A zuhanyzókat egy ajtó választotta el a vécékabinoktól és a csapoktól. A nevetgélés a zuhanyzók felől jött.
 - Heló. - köszöntem egy kicsit zavartan a két lánynak. Az egyik éppen a derékig érő vörös, bordó, vagy inkább piros haját fésülte, a másik szőke hajú lány pedig a sminkjével bajlódott.
 - Szia! - mosolygott rám a vörös lány. Odacsoszogtam az egyik tükörhöz, és előszedtem a fésűmet. - Új vagy igaz? - kérdezte kedvesen, miközben a másik lány kiviharzott és erőteljesen becsapta az ajtót.
 - Igen. Mi baja a szőkének? - kérdeztem.
 - Biztos hallottál már Louis Tomlinson-ról. - kezdte.
 - Másról sem. - forgattam a szemeim. Amióta itt vagyok mindenhol csak az ő nevét hallom. Sugdolóznak róla. Vannak akik gyűlölik, vannak aki teljesen odáig vannak érte. Vannak akiknek megkeserítette az életét.
 - Jól átverte őt is. - vékony hangjával suttogva beszélt, pedig a helységben nem volt más rajtunk kívül. - Rohannom kell. Örülök, hogy találkoztunk. Szia! - mosolyodott el, ezzel megvillantva fogszabályzós fogait, majd kiment.

 Az első órára alig találtam el. Chaiman professzor pszichológiát tanít. Elméletileg. Helyette inkább kivetítette nekünk az anyagot, amíg ő az asztalánál írkált valamit.
 Óra után elhagytam az előadó termet és folyosón kezdtem haladni. Messziről kiszúrtam Louis közeledő alakját. Arra számítottam, hogy elhalad mellettem, bár lépteit határozottan szaporázta felém. Megállt velem szemben, és az arcán egy huncut mosoly bujkált. Értetlenül néztem az arcát, és vártam, hogy mondjon valamit. Felháborítóan gyönyörű kék szemei az enyéimet vizslatták, míg végül megszólalt.
 - Szia, Miss Hangulatromboló. Remélem emlékszel rám. - mosolygott.
 - Helló - összehúztam a szemöldököm, és tudtam, hogy az, hogy itt áll velem szemben, semmi képpen sem jó jel. Hosszú másodpercek múlva sem szólt semmit, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni. - Mondasz is valamit, vagy csak itt fogsz állni? - kérdeztem. Csípőre tettem a kezeimet és láttam, hogy még a szeme sem áll jó.
 - Ne légy ilyen türelmetlen. - mosolyodott el ismét. - Inkább gyere, üljünk le valahova
 - Kösz, de nem. - határozottan rá néztem, majd a mellettünk lévő autómata elé léptem. Bedobáltam az aprót, és megvártam míg egy kis pohárba kitölti nekem a kávét. Kivettem a forró italt és mikor megfordultam Louis még mindig ott állt.
 - Figyelj, én nem tudom, hogy miket hallottál rólam...
 - Nyugi, éppen eleget. - vágtam közbe. - Jót dumáltunk. - mosolyogtam rá egy erőltetett mosollyal, és otthagytam. Hát ez furcsa volt. Nem volt kétségem efelől, hogy milyen szándékkal jött oda hozzám. Próbáltam mélységesen azt sugallni, hogy nem vagyok olyan, mint a többi lány, és nem fogok neki bedőlni, és azt hiszem ez le is jött neki.

 - Szia El! - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül, majd rögtön megfordultam és Allyson alacsony termetével találtam magam szembe. Elmosolyodtam és megvártam, míg mellém ér. - Milyen órád lesz?
 - Szociológia.
 - Akkor másik irány. - nevetett fel. Mosolyogva beleittam a kávémba, és irányt váltottam.
 - Ez esetben, akkor majd később találkozunk.
Miközben a folyosón sétálva kerestem a termet, egyfolytában az előbbi Louis-val való rövid beszélgetésen kattogott az agyam. Szóval így vezeti meg a lányokat. Hát engem márpedig nem fog! Akkor magamban megfogadtam, hogy nincs az az isten, amiért én nekem bármilyen fajta kapcsolatom legyen az egyetem legfőbb szoknyavadászával!