Sziasztok! Hát az első rész elég lapos lett, de ennyi telt tőlem. Örülnék náhány kommentnek, feliratkozónak és követőnek.:)
Xoxo, Bianca H.T.~

A beilleszkedés sosem volt az erősségem. Én inkább olyan fajta lány vagyok, aki halkan meghúzza magát, és idegen társaságba képtelen vegyülni. Viszont, a helyzet az, hogy a fősuli utolsó két évét egy másik iskolába fogom befejezni, Livepoolban, ami lássuk be elég messze van az otthonomtól, Manchestertől, és éppen ezért kényszerülök egy kollégiumba, amíg nem lesz elég pénzem fizetni egy saját albérletet.
Két hatalmas bőrönddel kászálódtam ki a taxiból, miután lerakott a kolesz előtt. Három épületből állt az egész, ezekből kettőnek halvány, kopott sárga, már-már szürke falai voltak, és a harmadik pedig rózsaszínes árnyalatú, de inkább piros színű, vélhetőleg frissen festett, mivel még nem volt telefirkálva az egész. A legelső épülethez indultam a bőröndjeimmel. Az üvegajtón keresztül a porta látszódott, és mikor a férfi a pult mögött észrevett engem, megnyomott egy gombot, amitől kinyílt előttem az ajtó. Odaálltam a fehér pult mögé és fáradtan kifújtam a levegőt.
- Jó napot! - köszöntem - Eleanor Calder vagyok.
- Szia - mosolygott kedvesen a férfi - Máris adom a kártyádat, és a szobád kulcsát- nyújtotta elém mindkét említett dolgot. Megköszöntem majd az újdonsült belépő kártyámra néztem. Rajta van a képem, a fősuli neve, az én nevem, a kártyám azonosítója és, hogy meddig érvényes. - A szobádat a kettes épület, harmadik emeletén találod. - tette hozzá a férfi.
- Köszönöm - mosolyogtam, mert díjaztam a segítőkészségét. - Elnézést, miért jó, hogy három épületre van bontva a kolesz? - érdeklődtem.
- Ebben, vagyis az egyes épületbe próbáltuk sűríteni a bajkeverőket, hisz ebben az épületben fokozottabb az ellenőrzés, a kettesben vannak a normálisan tanuló diákok és a hármasban pedig az úgymond számkivetettek. - magyarázta a portás
- Mégis, hogy érti, hogy számkivetettek?
- Nem tartoznak sehová. - ült le a székére
- Még sosem hallottam olyan kollégiumról, ahol külön sorolják be a diákokat.
- Nekünk sem sikerül mindig jól besorolni őket, főleg ha első évesek. Róluk nehéz megállapítani, hogy hova tartoznak. Na de siess, a szobatársad már vár. - mosolyodott el.
- Oh, szóval még szobatáram is lesz! - vigyorogtam.
Kihurcoltam a bőröndjeimet az épületből, és elindultam a következő felé.
- Had segítsek! - jött mellém egy magas srác és kivette a kezemből a bőröndöket. Szőke haja tökéletesen volt beállítva, türkizes színű szemei fölött, pedig hosszú fekete szempillái nagyszerűen illettek a kerek arcához. Egy halvány rózsaszín pólót viselt, és szűk csőfarmert, amit csak a csípője aljáig húzott fel, hozzá pedig fekete deszkás cipőt hordott. Tetszett a külseje, de nem az én esetem.
- Köszönöm... - motyogtam, majd sétáltam mellette a kettes épület felé.
- Mi a neved? - kérdezte a srác.
- Eleanor. És a tiéd? - eltűrtem a hajam, majd a kártyámmal kinyitottam az ajtót.
- Jayson, de hívj csak Jaynek. - mosolygott felém - Hányadikon laksz? - szálltunk be a liftbe.
- Másodikon. - mondtam, és ő már meg is nyomta a gombot.
- Milyen szakra mész? - kérdezte.
- Filozófia és pszichológia, és már másodéves vagyok, mert egy évet kijártam Manchesterben. - magyaráztam.
- Ott is koleszos voltál?
- Nem, ott közel volt a suli a házunkhoz, szóval ez a kollégium dolog nekem teljesen új.
- Ha gondolod körbevezetlek. - mosolygott - De ne essék félreértés, nem akarok semmit... Vagyis. Van barátnőm, szóval én csak segítenék neked tájékozódni. - dadogott, mire felkuncogtam.
- Amúgy se vagy az esetem. - legyintettem mosolyogva, miközben mindketten kiléptünk a liftből.
- Ne áltasd magad, én mindenkinek az este vagyok - nevetett, és felém villantott egy "dögös" mosolyt, mire mindketten elnevettük magunkat. - Mellesleg hányas szobában vagy? - kérdezte. Előhúztam a zsebemből a kulcsomat, amin rajta volt a szobaszám.
- Tizenkettes. - kezdtem nézelődni, hogy melyik irányba induljunk.
- A barátnőm, Allyson is ezen az emeleten van, kiismerem itt már magam, szóval, gyere. - indult meg a folyosón, én meg követtem.
- Te is a kettesben laksz? - kérdeztem, miközben próbáltam vele lépést tartani.
- Pff, bárcsak! - forgatta a szemét. - Beraktak az egyesbe, a "Tomlinson királyságba", ahol sosincs egy csepp nyugtom sem, a seggarc szobatársam miatt.
- Tomlinson királyság? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Úgy bizony. Louis Tomlinson. Még csak másodéves, de már a legmenőbb arc az egész suliban, és a koleszban is. Minden buliban ott van, mindig a társaság központja, mindig tökéletesen néz ki, minden csaj odavan érte, és mindig az idegeimre megy. Főleg, mikor nem alhatok a saját szobámba, ugyanis a szobatársam úgy dönt, hogy felhoz valami csajt egy kis kalandra. - elmélyülten hallgattam a beszámolóját. Szegény srác, a szobatársa egy bunkó, nagypofájú bajkeverő, és ezzel tönkreteszi a fősulis éveit. - Ez a tizenkettes. - állt meg egy ajtó előtt. - De én most lépek. Még egy csomó dolgom van. - tette le a bőröndjeim. - Ha bármi van, szólj és segítek. A kajáldánál megtalálsz.
- Rendben. Köszönök mindent, tényleg - mondtam egy hálás mosollyal az arcomon.
- Remélem még összefutunk. - nézett rám, majd eltűnt a folyosón.
Nagyot sóhajtottam, majd beléptem a szobába. A halvány narancssárga fal egyik oldalát tömérdek poszter borította, és alattuk pedig az ágyon egy vörös hajú lány egy magazint lapozgatott, amit azonnal letett, mikor beléptem a szobába.
- Hali! - nézett rám a hatalmas nagy, vastagon feketével kifestett zöld szemeivel. - Deea vagyok, de szólíts csak Dee-nek. - állt elém, majd megrázta a kezem.
- Eleanor. - viszonoztam a kézfogást. Lehajolt és segített beljebb cipelni az egyik bőröndömet.
- Jesszusom, te mit hoztál ezekben? - kérdezte a súlytól elfojtott hangon.
- Mondjuk úgy, hogy felkészültem minden eshetőségre. - bólogattam vigyorogva.
- Ez nem túlélőtábor, csak egy kolesz! - dobta - feltehetőleg az én ágyamra, mivel a másikon ő feküdt - a bőröndömet, és elkezdte kicipzározni, majd kipakolni belőle a holmikat. Kicsit furcsán néztem rá, hogy konkrétan még idegen vagyok a számára, de már turkál a cuccaimban, de végül egy várrántással odamentem mellé és segítettem neki kipakolni a cuccaimat.
- Milyen szakra jársz? Valami sport? - kérdezte miközben a töltőmet próbálta szétbogozni.
- Nem. Pszichológia és filozófia.
- A legnehezebb tárgyak. Elsős vagy?
- Másodéves vagyok. Az elsőt kijártam Manchesterben, és itt folytatom. - szedtem ki a cipőimet. - Dee! Te ismered Jaysont? - kérdeztem, mire csak bólintott, és hatalmas szemeivel egy pillanatra rám nézett, majd újból az összegubancolódott töltőmre koncentrált - Ő mesélt nekem erről a Louis-ról...
- Ne is mond! - forgatta a szemét. - Az egy sátáni gyerek. Komolyan! Sose dőlj be neki. Soha! - nézett mélyen a szemembe. Hang nélkül bólintottam és tovább agyaltam. - Te már bedőltél neki? - kérdeztem pár perc csönd után. Nem válaszolt, csak egyszerűen felállt, felkapta az éjjeliszekrényéről a telefonját és kiment. Talán rosszat mondtam?
Nagyszerű! Pár perce ismerem az új szobatársamat, de már most sikerült magamra haragítanom. Szuper...
Körülbelül fél órába telt, hogy nagyjából sikerült kipakolnom. A bőröndjeimet betoltam az ágyam alá, és úgy döntöttem felmérem a terepet. Mikor kiléptem a folyosóra, egy sötét hajú lány haladt el előttem. Alacsony volt, karcsú, telt csípővel és formás lábakkal. Ránézésre kedvesnek tűnt, én pedig összeszedtem magam, és utána szóltam.
- Szia, bocsi... öhm, nem tudnál segíteni? Új vagyok itt és fogalmam sincs mi merre van... - dadogtam.
- Szia! - köszönt. A hangja nagyon vékony de mégis olyan lágy volt. - Körbevezetlek ha gondold. Mellesleg én Allyson vagyok. - tartotta a kezét. Bemutatkoztam én is, miközben kezet ráztam vele.
- Egész véletlenül nem Jay barátnője vagy? - kérdeztem mosolyogva.
- De egész véletlenül az vagyok. - nevetett - Ezek szerint találkoztál vele. - állapította meg.
Miközben megmutatta, hogy mi merre van, elég sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy ugyanarra a szakra járunk, és, hogy Allyson Sheffield-ből jött ide fősuliba.
- Ki a szobatársad? - kérdeztem, miközben a kolesz udvarán sétáltunk.
- Nincsen még szobatársam. Ha jól tudom nem is lesz.
- Oh...
- Nem olyan rossz. Legalább Jaynek van hol aludnia, ha Louis épp úgy dönt, hogy a kollégiumi szobában akar megdöngetni egy csajt. - forgatta meg sötét barna szemeit.
Csak tudnám ez a Louis mitől olyan népszerű. Eddig akárkivel találkoztam, mind gyűlölték őt.
- Nem hallok sok jót erről a srácról
- Mert nincs is semmi jó tulajdonsága. Csak a kis csatlósai és a vonulós ribik vannak oda érte. Komolyan, mikor ide jöttem arra számítottam, hogy itt érett diákokkal leszek összezárva, de ehelyett újra a gimiben érzem magam. - affektált, majd leült egy padra, én meg mellé. - Oh, néz ott is van. - bökött a fejével az egyes épület bejárata felé, ahonnan négy srác lépett ki, élükön egy nem túl magas srác. A haja rendezetlen volt, de mégis elképesztően jól nézett ki. A szemszínét messziről nem tudtam kivenni, hófehér mosolya pedig szinte manipuláló hatású volt. Fekete, mintás pólót viselt, a laza farmer alól, pedig kilátszott a kék alsónadrágja. Alig tett meg pár lépést a kijárattól, már egy kisebb csapat vette őt körbe, nagyrészt csak lányok. Néhány perc után átverekedte magát az őt körülvevő tömegen, és felénk indult. Allyson sóhajtott mellettem, és látszott rajta, hogy a legkevésbé sem vágyik Louis társaságára.
- Hol a pasid, Allyson? - állt meg fölöttünk.
- Mikor fogod fel, hogy te és ő nem vagytok és soha nem is lesztek haverok? - forgatta meg a szemeit, karba font kézzel és keresztbe tett lábakkal.
- Nyugi, nem haverkodni akarok vele. Egy haveromnak kéne a személyije. Még nincs tizennyolc. - magyarázta Louis.
- Csak, hogy bejussatok valami hülye partyra, törvényt szegtek. Gratulálok, tiszta szánalom. Haverkodj kordbeliekkel, Tomlinson! - állt fel a helyéről Allyson, de még így is sokkal alacsonyabb volt Louisnál.
Louis megszeppenve nézett az apró lányra, aki az imént kioktatta, majd tekintetét rám emelte.
- Téged még nem láttalak. Hogy hívnak? - lépett elém.
- Eleanor... - motyogtam. Allyson idegesen csípőre tette a kezeit, és még mielőtt Louis bármit is mondhatott volna, elé lépett és hátrább lökte egy-két lépést. Elismerően bólintottam, hogy egy ilyen apró lány, milyen egyszerűen meglökte a nála pár fejjel magasabb srácot.
- Tünés! - biccentett. Louis rám mosolygott, majd egy lenézően Allysonra pillantott,és elment. - Barom.. - mormogta Allyson miközben visszaült mellém.
- Sziasztok! - támaszkodott hátulról a padnak Jay, mire összerezzentem. - Látom megismerkedtetek. - mondta, majd megkerülte a padot és adott Allyson szájára egy rövid puszit.
- Igen. - mosolyogtam. - Körbevezetett, meg beszélgettünk. - néztem a mellettem ülő lányra. - De én most visszamegyek a szobámba, hátha Dee megbékélt már. - sóhajtottam, majd felálltam és elköszöntem tőlük. Bementem a kártyámmal a kettes épületbe, és lifttel fel a harmadikra. A folyosón könnyen megtaláltam a tizenkettest, de mikor beléptem meglepő látvány fogadott.