2013. november 10., vasárnap

2.fejezet - Miss Moodbreaker

Sziasztok! Remélem emlékeztek még rám. Hát, mit ne mondjak jó pár hónap eltelt az előző rész kirakása óta, és ezt őszintén sajnálom. Maradjon magánügy, hogy miért késett ennyit a rész, mert nem szeretnék magyarázkodni.
Rövid lett, unalmas, tudom, sajnálom. Próbálom minél hamarabb hozni a következő részt, és ígérem, hogy nem lesz ilyen lapos már, mint ez.
Ja, és még valami; Nagyon köszönöm a sok kommentet meg feliratkozókat. Remélem ezután is olvasni fogtok!



 - Sziasztok! - támaszkodott hátulról a padnak Jay, mire összerezzentem. - Látom megismerkedtetek. - mondta, majd megkerülte a padot és adott Allyson szájára egy rövid puszit.
 - Igen. - mosolyogtam. - Körbevezetett, meg beszélgettünk. - néztem a mellettem ülő lányra. - De én most visszamegyek a szobámba, hátha Dee megbékélt már. - sóhajtottam, majd felálltam és elköszöntem tőlük. Bementem a kártyámmal a kettes épületbe, és lifttel fel a harmadikra. A folyosón könnyen megtaláltam a tizenkettest, de mikor beléptem meglepő látvány fogadott. 
Az újdonsült szobatársam éppen Louis-val falták egymást az ágyon. Mikor meghallották, hogy beléptem, egyből szétrebbentek és felém néztek.
 - Komolyan nem értem mi folyik itt. Körülbelül két perccel utánad jöttem be, ami azt jelenti, hogy körülbelül két perce lehetsz itt, és ennyi idő alatt sikerült ledöntened azt a csajt, aki megállapításom szerint rohadtul nem bír téged. - elemeztem a jelenlegi helyzetet.
 - Egyszerűen ellenállhatatlan vagyok. - túrt a hajába egy önelégült vigyorral.
 - Inkább szánalmas. - javítottam ki.
 - Lépek csajok. Miss Hangulatromboló miatt már nincs kedvem itt lógni. - állt fel Louis az ágyról, majd becsatolta az övét, és kiment. Dee meg sem szólalt, csak hatalmas szemeit kifejezéstelenül rám meresztette, majd végigdőlt az ágyon. Leültem a saját ágyamra és felhúzott lábakkal a falnak dőltem. Hosszú csend következett.
 - Nem bírsz engem, igaz? - kérdeztem. Nem szólt semmit, majd hosszú másodpercek múlva végre felült.
 - Louis egy köcsög. Vagy százszor a földbe tiport és darabokra törte a szívem. A háta mögött gyűlölöm őt, de ha ott áll előttem, képtelen vagyok neki ellenállni. Ha nincs jobb dolga, és nincs kéznél valami hülye liba, akkor általában hozzám jön kiélni a vágyait. Hihetetlen, hogy mindig bedőlök neki. - karjával takarta a szemeit, miközben ismét hanyatt feküdt. Nem tudtam mit mondjak. Szerettem volna tanácsot adni, de nem tudtam mit mondhatnék. - Azok a szemek... Lehetetlen nekik ellenállni... - áradozott.
 - Ne nézz bele. - motyogtam, mire kérdő arccal felém nézett. - Ne nézz a szemeibe. Ne nézz az arcába. Ne gondolj rá, csak egyszerűen... fordíts neki hátat. - miután nem válaszolt előre hajoltam, hogy rá tudjak nézni. -  Dee, nézd! Alig egy napja ismerlek, de tudom, hogy több vagy te egy mihaszna szajhánál, akit egy srác csak úgy kihasználhat. Neked egy olyan srác kell, aki megbecsül téged, és nem egy ilyen kis senki. - mondtam. A szemembe nézett, majd felült az ágyon. - Jobbat érdemelsz. - tettem hozzá, halvány mosollyal.


 Másnap reggel arra keltem, hogy a telefonom össze-vissza rezeg és zenél az éjjeliszekrényemen. Az ismerős dallamtól rossz érzés töltött el, és eltorzult az arcom. Utálom ezt a zenét. Évek óta ez az ébresztő hangom, és egyszerűen megutáltam, de nem szándékozom átállítani, hiszen másra meg képtelen vagyok felkelni.
 - Úristen, mi ez a szar? - morogta Dee, miközben az arcába nyomta a párnát.
 - Az ébresztőm. - jelentettem ki.
 - Ilyenkor? Basszus reggel hatkor? - nézte meg a telefonján az időt - És különben is, ha te már ma suliba akarsz menni, akkor az a kolesszal szemben van. Fél perc alatt érsz oda.
 - Ezt, hogy érted? Nem jössz suliba? - nevettem fel.
 - Első nap? Ilyenkor még nincs semmi, amiről lemaradnék. - legyintett, majd visszadőlt az ágyba.
 - Én viszont nem akarok rögtön az első nap lógni, szóval most elkezdek készülni. - kimásztam az ágyból és beletúrtam a kócos hajamba.
 - Ahogy érzed. - mormogta rekedt hangom a -mint kiderült - lusta szobatársam. Felcopfoztam a hajam, előszedtem a neszesszerem, és kiléptem az ajtón. Kishíjján nekimentem Jaynek, aki éppen a folyosón loholt végig. Nem bírtam figyelmen kívül hagyni fedetlen felső testét, ugyanis csak egy szürke maci nacit viselt, ami a bokájánál be volt húzva. A haja szanaszét állt és kómás fejjel nézett, rám. Beletelt néhány másodpercbe mire leesett neki, hogy kinek ment neki.
 - Hát te ilyen korán? - kérdezte reggeli rekedt hangon, mire nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel.
 - Ilyenkor szoktam kelni suliidőben. Miért nem az egyesben vagy? - húztam fel a szemöldököm.
 - Louis... - forgatta a szemét. - Tegnap buliba volt, és természetesen hazahordott valami ribit.
 - Oh... - lesütöttem a szemem és azon agyaltam, hogy milyen rémes lehet egy ilyen szobatársat elviselni.
 - Úgyhogy Allynél aludtam. Viszont most lépek, majd a suliban összefutunk. - mondta, majd ment tovább a folyosón, és beszállt a liftbe. Egy percre elgondolkoztam, hogy most így fog végigmenni a fél koleszon, majd felkuncogtam és elindultam valamerre a folyosón, annak reményében, hogy megtalálom, a női fürdőt. Már az ajtó előtt hangos nevetgélések, és vízcsobogás hallatszott. Kicsit megtorpantam. Lejátszódott a fejemben, ahogyan belépek, és mindannyian elhallgatnak, majd felém néznek, engem meg elönt az az idegesítő érzés, amikor legszívesebben láthatatlan lennék. Összeszedtem magam, és beléptem. A csapoknál éppen két lány mosta a fogát. A zuhanyzókat egy ajtó választotta el a vécékabinoktól és a csapoktól. A nevetgélés a zuhanyzók felől jött.
 - Heló. - köszöntem egy kicsit zavartan a két lánynak. Az egyik éppen a derékig érő vörös, bordó, vagy inkább piros haját fésülte, a másik szőke hajú lány pedig a sminkjével bajlódott.
 - Szia! - mosolygott rám a vörös lány. Odacsoszogtam az egyik tükörhöz, és előszedtem a fésűmet. - Új vagy igaz? - kérdezte kedvesen, miközben a másik lány kiviharzott és erőteljesen becsapta az ajtót.
 - Igen. Mi baja a szőkének? - kérdeztem.
 - Biztos hallottál már Louis Tomlinson-ról. - kezdte.
 - Másról sem. - forgattam a szemeim. Amióta itt vagyok mindenhol csak az ő nevét hallom. Sugdolóznak róla. Vannak akik gyűlölik, vannak aki teljesen odáig vannak érte. Vannak akiknek megkeserítette az életét.
 - Jól átverte őt is. - vékony hangjával suttogva beszélt, pedig a helységben nem volt más rajtunk kívül. - Rohannom kell. Örülök, hogy találkoztunk. Szia! - mosolyodott el, ezzel megvillantva fogszabályzós fogait, majd kiment.

 Az első órára alig találtam el. Chaiman professzor pszichológiát tanít. Elméletileg. Helyette inkább kivetítette nekünk az anyagot, amíg ő az asztalánál írkált valamit.
 Óra után elhagytam az előadó termet és folyosón kezdtem haladni. Messziről kiszúrtam Louis közeledő alakját. Arra számítottam, hogy elhalad mellettem, bár lépteit határozottan szaporázta felém. Megállt velem szemben, és az arcán egy huncut mosoly bujkált. Értetlenül néztem az arcát, és vártam, hogy mondjon valamit. Felháborítóan gyönyörű kék szemei az enyéimet vizslatták, míg végül megszólalt.
 - Szia, Miss Hangulatromboló. Remélem emlékszel rám. - mosolygott.
 - Helló - összehúztam a szemöldököm, és tudtam, hogy az, hogy itt áll velem szemben, semmi képpen sem jó jel. Hosszú másodpercek múlva sem szólt semmit, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni. - Mondasz is valamit, vagy csak itt fogsz állni? - kérdeztem. Csípőre tettem a kezeimet és láttam, hogy még a szeme sem áll jó.
 - Ne légy ilyen türelmetlen. - mosolyodott el ismét. - Inkább gyere, üljünk le valahova
 - Kösz, de nem. - határozottan rá néztem, majd a mellettünk lévő autómata elé léptem. Bedobáltam az aprót, és megvártam míg egy kis pohárba kitölti nekem a kávét. Kivettem a forró italt és mikor megfordultam Louis még mindig ott állt.
 - Figyelj, én nem tudom, hogy miket hallottál rólam...
 - Nyugi, éppen eleget. - vágtam közbe. - Jót dumáltunk. - mosolyogtam rá egy erőltetett mosollyal, és otthagytam. Hát ez furcsa volt. Nem volt kétségem efelől, hogy milyen szándékkal jött oda hozzám. Próbáltam mélységesen azt sugallni, hogy nem vagyok olyan, mint a többi lány, és nem fogok neki bedőlni, és azt hiszem ez le is jött neki.

 - Szia El! - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül, majd rögtön megfordultam és Allyson alacsony termetével találtam magam szembe. Elmosolyodtam és megvártam, míg mellém ér. - Milyen órád lesz?
 - Szociológia.
 - Akkor másik irány. - nevetett fel. Mosolyogva beleittam a kávémba, és irányt váltottam.
 - Ez esetben, akkor majd később találkozunk.
Miközben a folyosón sétálva kerestem a termet, egyfolytában az előbbi Louis-val való rövid beszélgetésen kattogott az agyam. Szóval így vezeti meg a lányokat. Hát engem márpedig nem fog! Akkor magamban megfogadtam, hogy nincs az az isten, amiért én nekem bármilyen fajta kapcsolatom legyen az egyetem legfőbb szoknyavadászával!

2013. augusztus 23., péntek

1. fejezet - Tomlinson királyság?

Sziasztok! Hát az első rész elég lapos lett, de ennyi telt tőlem. Örülnék náhány kommentnek, feliratkozónak és követőnek.:)
Xoxo, Bianca H.T.~



A beilleszkedés sosem volt az erősségem. Én inkább olyan fajta lány vagyok, aki halkan meghúzza magát, és idegen társaságba képtelen vegyülni. Viszont, a helyzet az, hogy a fősuli utolsó két évét egy másik iskolába fogom befejezni, Livepoolban, ami lássuk be elég messze van az otthonomtól, Manchestertől, és éppen ezért kényszerülök egy kollégiumba, amíg nem lesz elég pénzem fizetni egy saját albérletet.


 Két hatalmas bőrönddel kászálódtam ki a taxiból, miután lerakott a kolesz előtt. Három épületből állt az egész, ezekből kettőnek halvány, kopott sárga, már-már szürke falai voltak, és a harmadik pedig rózsaszínes árnyalatú, de inkább piros színű, vélhetőleg frissen festett, mivel még nem volt telefirkálva az egész. A legelső épülethez indultam a bőröndjeimmel. Az üvegajtón keresztül a porta látszódott, és mikor a férfi a pult mögött észrevett engem, megnyomott egy gombot, amitől kinyílt előttem az ajtó. Odaálltam a fehér pult mögé és fáradtan kifújtam a levegőt.
 - Jó napot! - köszöntem - Eleanor Calder vagyok.
 - Szia - mosolygott kedvesen a férfi - Máris adom a kártyádat, és a szobád kulcsát- nyújtotta elém mindkét említett dolgot. Megköszöntem majd az újdonsült belépő kártyámra néztem. Rajta van a képem, a fősuli neve, az én nevem, a kártyám azonosítója és, hogy meddig érvényes. - A szobádat a kettes épület, harmadik emeletén találod. - tette hozzá a férfi. 
 - Köszönöm - mosolyogtam, mert díjaztam a segítőkészségét. - Elnézést, miért jó, hogy három épületre van bontva a kolesz? - érdeklődtem.
 - Ebben, vagyis az egyes épületbe próbáltuk sűríteni a bajkeverőket, hisz ebben az épületben fokozottabb az ellenőrzés, a kettesben vannak a normálisan tanuló diákok és a hármasban pedig az úgymond számkivetettek. - magyarázta a portás
 - Mégis, hogy érti, hogy számkivetettek?
 - Nem tartoznak sehová. - ült le a székére
 - Még sosem hallottam olyan kollégiumról, ahol külön sorolják be a diákokat.
 - Nekünk sem sikerül mindig jól besorolni őket, főleg ha első évesek. Róluk nehéz megállapítani, hogy hova tartoznak. Na de siess, a szobatársad már vár. - mosolyodott el.
 - Oh, szóval még szobatáram is lesz! - vigyorogtam.
Kihurcoltam a bőröndjeimet az épületből, és elindultam a következő felé. 
 - Had segítsek! - jött mellém egy magas srác és kivette a kezemből a bőröndöket. Szőke haja tökéletesen volt beállítva, türkizes színű szemei fölött, pedig hosszú fekete szempillái nagyszerűen illettek a kerek arcához. Egy halvány rózsaszín pólót viselt, és szűk csőfarmert, amit csak a csípője aljáig húzott fel, hozzá pedig fekete deszkás cipőt hordott. Tetszett a külseje, de nem az én esetem.
 - Köszönöm... - motyogtam, majd sétáltam mellette a kettes épület felé.
 - Mi a neved? - kérdezte a srác.
 - Eleanor. És a tiéd? - eltűrtem a hajam, majd a kártyámmal kinyitottam az ajtót. 
 - Jayson, de hívj csak Jaynek. - mosolygott felém - Hányadikon laksz? - szálltunk be a liftbe.
 - Másodikon. - mondtam, és ő már meg is nyomta a gombot.
 - Milyen szakra mész? - kérdezte.
 - Filozófia és pszichológia, és már másodéves vagyok, mert egy évet kijártam Manchesterben. - magyaráztam.
 - Ott is koleszos voltál?
 - Nem, ott közel volt a suli a házunkhoz, szóval ez a kollégium dolog nekem teljesen új.
 - Ha gondolod körbevezetlek. - mosolygott - De ne essék félreértés, nem akarok semmit... Vagyis. Van barátnőm, szóval én csak segítenék neked tájékozódni. - dadogott, mire felkuncogtam.
 - Amúgy se vagy az esetem. - legyintettem mosolyogva, miközben mindketten kiléptünk a liftből. 
 - Ne áltasd magad, én mindenkinek az este vagyok - nevetett, és felém villantott egy "dögös" mosolyt, mire mindketten elnevettük magunkat. - Mellesleg hányas szobában vagy? - kérdezte. Előhúztam a zsebemből a kulcsomat, amin rajta volt a szobaszám.
 - Tizenkettes. - kezdtem nézelődni, hogy melyik irányba induljunk.
 - A barátnőm, Allyson is ezen az emeleten van, kiismerem itt már magam, szóval, gyere. - indult meg a folyosón, én meg követtem.
 - Te is a kettesben laksz? - kérdeztem, miközben próbáltam vele lépést tartani.
 - Pff, bárcsak! - forgatta a szemét. - Beraktak az egyesbe, a "Tomlinson királyságba", ahol sosincs egy csepp nyugtom sem, a seggarc szobatársam miatt.
 - Tomlinson királyság? - kérdeztem vissza értetlenül.
 - Úgy bizony. Louis Tomlinson. Még csak másodéves, de már a legmenőbb arc az egész suliban, és a koleszban is. Minden buliban ott van, mindig a társaság központja, mindig tökéletesen néz ki, minden csaj odavan érte, és mindig az idegeimre megy. Főleg, mikor nem alhatok a saját szobámba, ugyanis a szobatársam úgy dönt, hogy felhoz valami csajt egy kis kalandra. - elmélyülten hallgattam a beszámolóját. Szegény srác, a szobatársa egy bunkó, nagypofájú bajkeverő, és ezzel tönkreteszi a fősulis éveit. - Ez a tizenkettes. - állt meg egy ajtó előtt. - De én most lépek. Még egy csomó dolgom van. - tette le a bőröndjeim. - Ha bármi van, szólj és segítek. A kajáldánál megtalálsz. 
 - Rendben. Köszönök mindent, tényleg - mondtam egy hálás mosollyal az arcomon.
 - Remélem még összefutunk. - nézett rám, majd eltűnt a folyosón. 
Nagyot sóhajtottam, majd beléptem a szobába. A halvány narancssárga fal egyik oldalát tömérdek poszter borította, és alattuk pedig az ágyon egy vörös hajú lány egy magazint lapozgatott, amit azonnal letett, mikor beléptem a szobába. 
 - Hali! - nézett rám a hatalmas nagy, vastagon feketével kifestett zöld szemeivel. - Deea vagyok, de szólíts csak Dee-nek. - állt elém, majd megrázta a kezem.
 - Eleanor. - viszonoztam a kézfogást. Lehajolt és segített beljebb cipelni az egyik bőröndömet. 
 - Jesszusom, te mit hoztál ezekben? - kérdezte a súlytól elfojtott hangon.
 - Mondjuk úgy, hogy felkészültem minden eshetőségre. - bólogattam vigyorogva.
 - Ez nem túlélőtábor, csak egy kolesz! - dobta - feltehetőleg az én ágyamra, mivel a másikon ő feküdt - a bőröndömet, és elkezdte kicipzározni, majd kipakolni belőle a holmikat. Kicsit furcsán néztem rá, hogy konkrétan még idegen vagyok a számára, de már turkál a cuccaimban, de végül egy várrántással odamentem mellé és segítettem neki kipakolni a cuccaimat.
 - Milyen szakra jársz? Valami sport? - kérdezte miközben a töltőmet próbálta szétbogozni.
 - Nem. Pszichológia és filozófia.
 - A legnehezebb tárgyak. Elsős vagy?
 - Másodéves vagyok. Az elsőt kijártam Manchesterben, és itt folytatom. - szedtem ki a cipőimet. - Dee! Te ismered Jaysont? - kérdeztem, mire csak bólintott, és hatalmas szemeivel egy pillanatra rám nézett, majd újból az összegubancolódott töltőmre koncentrált - Ő mesélt nekem erről a Louis-ról...
 - Ne is mond! - forgatta a szemét. - Az egy sátáni gyerek. Komolyan! Sose dőlj be neki. Soha! - nézett mélyen a szemembe. Hang nélkül bólintottam és tovább agyaltam. - Te már bedőltél neki? - kérdeztem pár perc csönd után. Nem válaszolt, csak egyszerűen felállt, felkapta az éjjeliszekrényéről a telefonját és kiment. Talán rosszat mondtam?
 Nagyszerű! Pár perce ismerem az új szobatársamat, de már most sikerült magamra haragítanom. Szuper...

Körülbelül fél órába telt, hogy nagyjából sikerült kipakolnom. A bőröndjeimet betoltam az ágyam alá, és úgy döntöttem felmérem a terepet. Mikor kiléptem a folyosóra, egy sötét hajú lány haladt el előttem. Alacsony volt, karcsú, telt csípővel és formás lábakkal. Ránézésre kedvesnek tűnt, én pedig összeszedtem magam, és utána szóltam.
 - Szia, bocsi... öhm, nem tudnál segíteni? Új vagyok itt és fogalmam sincs mi merre van... - dadogtam.
 - Szia! - köszönt. A hangja nagyon vékony de mégis olyan lágy volt. - Körbevezetlek ha gondold. Mellesleg én Allyson vagyok. - tartotta a kezét. Bemutatkoztam én is, miközben kezet ráztam vele.
 - Egész véletlenül nem Jay barátnője vagy? - kérdeztem mosolyogva.
 - De egész véletlenül az vagyok. - nevetett - Ezek szerint találkoztál vele. - állapította meg.
 Miközben megmutatta, hogy mi merre van, elég sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy ugyanarra a szakra járunk, és, hogy Allyson Sheffield-ből jött ide fősuliba.
 - Ki a szobatársad? - kérdeztem, miközben a kolesz udvarán sétáltunk.
 - Nincsen még szobatársam. Ha jól tudom nem is lesz.
 - Oh...
 - Nem olyan rossz. Legalább Jaynek van hol aludnia, ha Louis épp úgy dönt, hogy a kollégiumi szobában akar megdöngetni egy csajt. - forgatta meg sötét barna szemeit.
 Csak tudnám ez a Louis mitől olyan népszerű. Eddig akárkivel találkoztam, mind gyűlölték őt.
 - Nem hallok sok jót erről a srácról
 - Mert nincs is semmi jó tulajdonsága. Csak a kis csatlósai és a vonulós ribik vannak oda érte. Komolyan, mikor ide jöttem arra számítottam, hogy itt érett diákokkal leszek összezárva, de ehelyett újra a gimiben érzem magam. - affektált, majd leült egy padra, én meg mellé. - Oh, néz ott is van. - bökött a fejével az egyes épület bejárata felé, ahonnan négy srác lépett ki, élükön egy nem túl magas srác. A haja rendezetlen volt, de mégis elképesztően jól nézett ki. A szemszínét messziről nem tudtam kivenni, hófehér mosolya pedig szinte manipuláló hatású volt. Fekete, mintás pólót viselt, a laza farmer alól, pedig kilátszott a kék alsónadrágja. Alig tett meg pár lépést a kijárattól, már egy kisebb csapat vette őt körbe, nagyrészt csak lányok. Néhány perc után átverekedte magát az őt körülvevő tömegen, és felénk indult. Allyson sóhajtott mellettem, és látszott rajta, hogy a legkevésbé sem vágyik Louis társaságára.
 - Hol a pasid, Allyson? - állt meg fölöttünk.
 - Mikor fogod fel, hogy te és ő nem vagytok és soha nem is lesztek haverok? - forgatta meg a szemeit, karba font kézzel és keresztbe tett lábakkal.
 - Nyugi, nem haverkodni akarok vele. Egy haveromnak kéne a személyije. Még nincs tizennyolc. - magyarázta Louis.
 - Csak, hogy bejussatok valami hülye partyra, törvényt szegtek. Gratulálok, tiszta szánalom. Haverkodj kordbeliekkel, Tomlinson! - állt fel a helyéről Allyson, de még így is sokkal alacsonyabb volt Louisnál.
 Louis megszeppenve nézett az apró lányra, aki az imént kioktatta, majd tekintetét rám emelte.
 - Téged még nem láttalak. Hogy hívnak? - lépett elém.
 - Eleanor... - motyogtam. Allyson idegesen csípőre tette a kezeit, és még mielőtt Louis bármit is mondhatott volna, elé lépett és hátrább lökte egy-két lépést. Elismerően bólintottam, hogy egy ilyen apró lány, milyen egyszerűen meglökte a nála pár fejjel magasabb srácot.
 - Tünés! - biccentett. Louis rám mosolygott, majd egy lenézően Allysonra pillantott,és elment. - Barom.. - mormogta Allyson miközben visszaült mellém.
 - Sziasztok! - támaszkodott hátulról a padnak Jay, mire összerezzentem. - Látom megismerkedtetek. - mondta, majd megkerülte a padot és adott Allyson szájára egy rövid puszit.
 - Igen. - mosolyogtam. - Körbevezetett, meg beszélgettünk. - néztem a mellettem ülő lányra. - De én most visszamegyek a szobámba, hátha Dee megbékélt már. - sóhajtottam, majd felálltam és elköszöntem tőlük. Bementem a kártyámmal a kettes épületbe, és lifttel fel a harmadikra. A folyosón könnyen megtaláltam a tizenkettest, de mikor beléptem meglepő látvány fogadott.

Hola babies!

                 Holaa!

 Mivel a történetnek nem lesz prológusa, úgy döntöttem, hogy írok egy rövid köszöntőt, amivel hivatalosan is megnyitom a blogot. 
  A történet onnan jött, hogy megálmodtam, bár kicsit másképp, de őszintén szólva, ha pontosan azt írnám, amiről álmodtam... Nos, inkább nem teszem. Így mindenki jobban jár. :D
A lényeg a lényeg, bármilyen kérdésre válaszolok, kommentben vagy e-e-mailben (e-mail címem az oldalsávban) és köszöntök mindenkit a blogon. Remélem sokan leszünk majd.:)

 Xoxo, Bianca H.T.~